Léteznek a „földi halandók” számára nem megfizethető
kollekciók, amelyek a legdrágább magazinok hirdetéseiről
köszönnek ránk.Az ilyen cuccok ritkán jönnek szembe velünk
a piacon bevásárlás közben. Bár, érdekes módon, ha szembe
jönnek, valószínűleg akkor sem ismernénk fel… Aztán ott van
a „mindenki számára” hozzáférhető konfekció.
Azon belül is természetesen létezik olcsóbb és drágább. Sőt,
ha tovább hámozunk, az árkategóriákon belül is találunk vagy
egy tucat különböző céget, akiknek a termékei közül
mazsolázhatunk. Úgy 25 éve még nem volt jellemző az a
termékdömping, ami manapság. Akkoriban azt vette az
ember, amit lehetett. Ma azonban már egész más a helyzet.
Ugyanis választhatnunk. Ha két árucikk, egy gagyi és egy minőségi
termék valamelyikéért kell fizetnünk, nagy valószínűség szerint a
drágább, de jó árut vesszük, hisz hosszútávon az éri meg jobban.
Ám manapság, amikor egyik divatos ruhakollekció „erősen”
emlékeztet a másikra, amikor ugyanolyan selymes lesz a hajad
egy sampontól, és annak konkurensétől, amikor egyik vitaminszelet
éppen annyira egészséges, mint a másik, és árban sincs jelentős
különbség a kettő között, felmerül az emberben a kérdés, hogy
vajon miért pont azt a márkát választjuk, amit?

A megvásárolt illúzió

Nyilván téged is hatalmába kerített már az a furcsa, de kellemes
érzés, amikor tele pénztárcával beszabadulsz egy üzletbe, és tudod,
hogy vásárolni fogsz. És nyilván éreztél már olyan zavart is, amikor
a shoppingolást követő nap csak bámulsz a bevásárlózacskóra, és
nem igazán érted, hogy előző nap mi különlegeset találtál egy olyan
pólóban, amelyhez hasonlóból vagy egy tucat van már a szekrényedben…
Mégis miért vásárolunk, ha nincs is igazán égető szükségünk valamire?

Az ember manapság már nem pusztán azért vesz meg valamit, hogy
a termék használatával kielégítse szükségleteit. Egy ennél jóval erősebb
motiváció lépett be a képbe, az érzelmek. Mivel egyre több termék tudja
nagyjából ugyanazt, emocionális szempontok alapján döntünk, mikor
kinyitjuk a pénztárcánkat. Ígéretet, álmokat, hangulatot, image-t
vásárolunk. Egy, a márkanév köré hosszú évek alatt, tudatosan
felépített világot.

Ahogy Tamara Mellon, egy, a hírességek által kedvelt, szuperdrága
cipőmárka tulajdonosa mondta egy interjúban: „Aki a mi cipőinket
veszi, az egy darab fantáziát, menekülést vásárol meg. Az én
életvitelemnek egy szeletét: a helikoptereket, a nyaralásokat,
a házasságomat, a férjem autóit, az életem tündérmeseszerű elemeit.”
Azzal, hogy megvásárolunk valamit, elhitetjük magunkkal, hogy
pusztán annak a dolognak a birtoklásától különlegesebbek,
érdekesebbek leszünk. Megközelíthetetlenek, mint a termék
reklámkampányában a modell. Csillogó, ünnepelt, és hasonlóan feltűnő,
mint a filmsztár, aki az arcát adta egy kozmetikai termékhez.
Természetesen TUDJUK, hogy nem változunk varázsütésre
Angelina Jolie-vá attól, hogy olyan ruhába bújunk, mint ő.
TUDJUK, hogy az egész egy milliárdos biznisz, PhotoShop
programmal agyontuningolt reklámfotók kreált világa, mégis
belemegyünk a játékba, az önámításba, és képesek vagyunk
meggyőzni magunkat arról, hogy az adott ruhadarabtól, parfümtől,
szempillaspiráltól mi is ellenállhatatlanok leszünk. És minél többet
szerzünk az adott márka által képviselt világból, annál közelebb
kerülünk ahhoz, hogy a részévé váljunk. Legalább is a környezetünk
számára így tűnhet.